Oldalmenü
Naptár
Diavetítő

 
 

 

Életfolyómból múltvizet merítek...
 
Életfolyómból múltvizet merítek,
maréknyi tükrében nézem életem...
 
Hozzám hajolsz,
benne meglátom szemed,
simítanám arcod,
nyújtom kezem...
 
ujjaim közt a víz kicsorog,
nyitott tenyeremen lepereg,
nem marad más: néhány csepp,
homokcsillám, emlék-kristály,
múltamból ez maradt,
elfolyt mind egy perc alatt,
sója szárad bőrömön, és mar...
 
Hozzám hajolsz,
látom szemed,
simítanám arcod,
nyújtom kezem...
 

s te megfogod, a bánat-sót lecsókolod,
életfolyóm tükrén könnyem vet habot...

 

 


 

 

A köd
 
Parányi vízcseppek tánca,
ég és föld könnyű románca,
páralepel, fehér fátyol,
beborít és elvarázsol.
 
A semmi előtted s mögötted,
végtelen térben kong a lépted,
mint felhőben tétova angyal,
tévelyegsz zakatoló aggyal.
 
Mintha ülnél Kharon ladikján,
s ahogy a Styx folyó páráján
átsejlenek kóbor lelkek,
kik az útra sose lelnek,
úgy imbolyognak kósza fények,
felbuknak és elenyésznek.
 
Cipőd sarka tompán kopog,
szíved a torkodban dobog -
egyedül vagy ködburokban,
szellemjárt birodalomban.
 
Minden oly valószerűtlen,
elveszel térben és időben,
lebegni látszol a föld felett,
míg el nem jön a kikelet.

2006.03.29.

 

 


 

 

Kötéltánc

csak egy vékony kötél
lét és nemlét között

talpam alatt szédítő mélység
a plató messze magam mögött
nincs visszaút
megállni nem lehet
vakítanak rivaldafények
rémülten hiába nézek
nincs segítség
kapaszkodó csak saját karom
egyensúlyom tétován keresem
tüdőmben szorul a levegő
bőrömön könnyet szül a félelem
...
ha megbillenek a közönség felszisszen
aggódás álarc mögött nyálcsorgatva vár
könnyfakasztó tragédiát
s ha egyensúlyom visszanyerem
- legyőzve a gravitációt -
hallom a csalódott ovációt
- a szenzáció ma is elmarad -
...
a cél messze még
nem látom hová feszül a kötél
kétségeim legyőzve
még akaratom visz előre
karomat kitárom
mintha szállnék
mintha átölelném a világot
vagy épp szórnék átkot(?)
vagy csak keresek
egy másik kezet
...
idegeimbe ingatag léptek
fájdalmas emlékeket véstek
mégis makacsul hiszem ott távol
hova nem jut rivaldafény
vár egy kinyújtott kéz
előre nézz - bíztatom magam
talpam alatt bizonytalan utam

csak egy vékony kötél
lét és nemlét között

2007.07.23.


 

Valami furcsa érzés...
 
 
Valami furcsa érzés...
 
Ténfereg bennem a szó,
gondolataim, mint hajó
hányódnak lelkem háborgó tengerén.
Az ég a vízben fürdik,
míg a szem ellát,
- oly messze tűnik a part -
Dühöngő viharban
hogy bontsak vitorlát?
 
Valami furcsa érzés...
 
Lebegés, valóság és álom határán.
Körülölel sűrű köd,
a lét leköt, s az álom,
mint hajnali pára,
leszállt lelkem ablakára.
- oly messze tűnik a part -
Nincs fény, mely irányt mutat,
hogy találom meg így az utat?
 
Valami furcsa érzés...
 
Magamat sem találom,
mintha nem is lennék e világon.
Csak álmodom az egész életem,
az álom számomra lételem.
 Félelem ül szívemre
- oly messze tűnik a part -
Álmodni kéne még,
de valami visszatart.
 
Valami furcsa érzés...
 
Itt legbelül,
hogy már nem vagyok egyedül.
Van, ki a viharban hajóm kormányozza,
és fényt gyújt a világítótoronyban,
ha leszáll a sűrű köd, s
- oly messze tűnik a part -
El fogom érni,
csak te is úgy akard!

2006.07.02.


Alkonypír
 
Homlokodra a gondok egyre
mélyülő barázdát vonnak,
ajkad egyre vékonyabb, ahogy
szorítod össze, mert mondanád -
de már minek?
Szemed alá táskák ereszkednek,
sarkában szarkaláb, s bogara
szűkül, ahogy belül szűköl
a tehetetlenség.
Válladra görnyedt az idő,
karod ernyedten lóg,
még a legyintés is nehéz. -
Alkonyodik.
...
- De nézd! Ott a látóhatáron
a Nap utolsó sugara
alkonypírt gombol az égre.
Emeld a szemed a fényre!
- Látod? -
Homlokodról simítom a ráncot,
szádat szóra nyitod, és
rákúszik mosolyod.
- Így jobb - tudod? -
Szemeden csillagfátyol,
mit szétpattant szivárványbuborék
rávon, már a szarkalábak is
nevetnek -
Válladat vállamnak vetheted,
öleljen szorosan karod, és
kövessük együtt 
a lenyugvó Napot!


2007.02.21.